Sziasztok! :) Ismét egy régebbi filmre esett a választásom, ugyanis szilárd elhatározásom, hogy nyáron bepótolom a filmek terén maradt hiányosságaim. Úgy gondolom "A tizenkét dühös ember" című filmet senkinek sem kell bemutatnom. Következzen a kritika! :)

Mindig kissé bennem van a félsz, mikor egy régi filmhez nyúlok, hisz teljesen más világ alkotását veszem górcső alá ilyenkor. Azonban ezen filmnél semmi régimódi, esetleg zavaró pillanat nem volt. Tökéletesen vonatkoztatható mára is a mondanivalója.
De mi is a történet? Egy tizennyolc éves fiút azzal vádolnak, hogy megölte az apját, erre van két szemtanú, és a fiúnak sincs épkézláb alibije. Az esküdtszék elvonul tárgyalni, ám a tizenkét esküdt közül az egyik, számszerint a nyolcas gyanút fog. Túl egyszerű, túl egyértelmű az ügy. Bár eleinte az esküdtek és mi is azon az állásponton vagyunk, hogy a fiú bűnös.
Ám, ahogy egyre telik-múlik az idő, és alaposan átrágjuk magunkat a bizonyítékok tömkelegén, mi is és az estküdtek is sorra kezdenek rájönni, hogy bizony nem áll olyan biztos talpakon a vádlott bűnössége. A film szinte észrevehetetlenül csap át egy lélekelemző alkotásba, ahol felszínre kerül az a mérhetetlen mennyiségű düh, előítélet és félelem, ami egy emberben lakozhat.
Fantasztikus film, mindenkinek legalább egyszer látnia kellene életében, és igen alaposan elgondolkodnia rajta. Ami kifejezetten megfogott benne, hogy a nyolcadik esküdt egyszer sem állítja benne, hogy a fiú biztosan ártatlan lenne, vagy mindenképpen neki lenne igaza - egyszerűen csak a lehetőségeket firtatja. És ebben a nyugodt, kifinomult szerepben tökéletesen játszott Henry Fonda. A 10 pontból legalább 9et megérdemel a film. Az egyik legjobb alkotás, amelyet valaha láttam.