Főoldal

movie review: Rocky

2013.06.13. 21:36, Larewen

Sziasztok! Tegnap itt aludt az egyik barátnőm, és mivel ő még nem látta egyik Rocky filmet semmi, és rövidebb-hosszabb unszolás után, végülis erre esett a választásunk. Ez tulajdonképpen nem is kritika lesz, hanem kissé ajánlószerűség, hogy miért is ez a kedvenc filmem. :)

 

Sajnos a mai korosztályból egyre kevesebben ismerik, látták a filmet, de úgy gondolom, hogy az első rész hozzátartozik az alapműveltséghez. Legalábbis ha valaki sokszínű akar lenni, vagy éppen filmes területen érdekelt. :)
Én először hat évesen láttam a filmet, tehát idestova 12 éve, és azóta az örök kedvencem, még semmi nem tudta überelni, ahogy Sylvester Stallonet se a kedvenc színészemként. De miért is szeretem annyira a filmet? Talán egy kis személyes ok is beleszólhatott, ugyanis édesapám születésem után nem sokkal elhagyott minket, így az apa-képet máshol kellett megtalálnom, és azt hiszem ez a film segített, és nevelt édesanyám mellett.
Lehetne mondhatni, hogy "akkor jól el lettél b*szva te gyerek, box-filmen nevelődni?" De nem, én soha nem tekintettem rá bunyós-akció filmként. Egy csodálatos szerelmi történet és az emberi akaraterő filmje. Maga Sly is kijelentette, hogy Rocky nem érte volna el Adrian nélkül azt, amit elért a filmben, ő volt a lelkitámasza, így aki emiatt nem nézte meg eddig, annak spuri: tessék letölteni és azonnal végignézni! :)
Másrészt az összes filmből nekem mindig az sugárzott, és azt az... "életfilozófiát" erősítette bennem, hogy ha valaki valamit szeretne elérni az életben, és tényleg küzd érte, akkor bármit megtehet a világon, és nincs, aki megállítsa. Csak nem ujjal kell mutogatni, hogy ő, ő és ő miatta képtelen vagy elérni a célod, hanem menni előre, és ha az élet földre kényszerít, újra talpra állni.
Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki eddig nem látta, akár annak is, aki látta, mert rám öt év után, bár láttam már hatvanszor, ugyanúgy hatalmas hatást gyakorolt. És azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy ha valamit is elértem ezalatt a majdnem tizennyolc év alatt, amit eddig a világon töltöttem, az félig ennek a filmnek, és ennek az embernek volt köszönhető. :) Pontozva 10/10*-et adnék rá. :)

Még nincs hozzászólás.
 
Üdvözöllek!

Jelenleg a best-movies-on jársz. Ez a honlap csak a filmekről szól, de emellett sok-sok életrajzot, videót, képet és extrákat is találhatsz itt. Ezenkívül igyekszem minél több kritikát/ajánlót írni az általam látott filmekről, több-kevesebb sikerrel. Ha nincs fent a kedvenc filmed, esetleg kritikát olvasnál róla - ne habozz, írj!                            Larewen

 
Beszélgessünk!

 
Premierek

Hobbit: Smaug pusztasága
   2013. december

Hobbit: There and Back Again
   2014. június

Farkas
   2013. július

Az acélember
   2013. június

 
Szavazz!
(kredit nyeremény nélkül)
Legyenek játékok/versenyek a honlapon?

Igen!
Ne!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Cseréim


   
   
   

12/7 szabad
Vár: -

 
Olvasók
Indulás: 2012-12-17
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                  


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre