Főoldal

movie review: Hátsó ablak

2013.06.10. 20:43, Larewen

Sziasztok! A következő kritikám alanya egy ma megtekintett film, még pedig a Hátsó ablak, amely Alfred Hitchcock keze munkáját dicséri. Mint az Eredet, ez is régóta a filmlistámon várakozott, így hát ideje volt már, hogy megnézzem. :)

 

A régi filmekről írt kritikáknál soha nem szabad elfelejtenem, hogy egy teljesen más világról, ízlésről, erkölcsi szabályokról beszélünk. Bár sok kedvenc filmem lassú lefolyású, minden lépés megfontolt és el nem hamarkodott, bevallom a "Hátsó ablak" közben tartottam egy fél órányi szünetet, sétáltam egy kicsit, hogy felébredjek és ne lankadjon a figyelmem. De mondjunk egy olyan '50-'60as években keletkezett filmet, amely tele van akcióval és pörögnek az események a vásznon. Ugye? Ezért ettől az aprócska hibától most eltekintek.
Bár nem sok Hitchcock munkát láttam, amikhez volt szerencsém, azokat egytől egyig megkedveltem. Tökéletes rendezés, gyönyörű díszletek, értelmes, (általában) kerek történet, se nem sok, se nem kevés. Most sem kellett csalódnom az alkotásban. A történet izgalmas. A törött lába miatt hat hétig tolószékbe kényszerült Jeff egyedüli szórakozása a szomszédok kukkolása maradt. Az ötödik hétre már mindenki életét ismeri, és pontosan tudja, hogy baj van, mikor szokatlan események zajlanak le a vele szemben élő házaspár lakásán. Az ágyhoz kötött asszony hirtelen eltűnik, s a férj gyanús éjszakai kimenői is szemet szúrnak neki.
Persze eleinte senki nem hisz neki, majd a bizonyítékok egyre növekvő tárháza mellé állítja ápolónőjét és a gyönyörű kedvesét, Lisát is. Az egyre növekvő feszültséget, és izgalmat csak tetézi, mikor sokszori próbálkozásra sem sikerül meggyőzni nyomozó barátját, Thomast, hogy a házban gyilkosságot követtek el. Végül maguk veszik kezükbe az ügyet, amely majdnem tragikus kimenetelűvé válik, mikor a gyilkos férj a lakásán találja Lizát, vagy mikor az ablakon próbálja kilökni a "kukkolót".
Természetesen a happy end kihagyhatatlan, a bűnös megkapja méltó büntetését, és Lisa Jeffnél marad, aki immár két törött lábbal büszkélkedhet.
A film mindent összevetve kifejezetten tetszett. Nem egy mai darab, s emiatt talán a korosztályom nem is igazán tudja értékelni az ilyen alkotásokat, hisz szinte áthidalhatatlan különbségek mutatkoznak, egy ilyen antik darabon és egy mai Vasemberen, ám kétségkívül újabb felejthetetlen alkotás dicséri Alfred Hitchcock keze munkáját. A 10 pontból egy erős 8ast adnék a filmnek, és őszintén ajánlom mindenkinek, aki szereti a lassabb hangvételű műveket.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Üdvözöllek!

Jelenleg a best-movies-on jársz. Ez a honlap csak a filmekről szól, de emellett sok-sok életrajzot, videót, képet és extrákat is találhatsz itt. Ezenkívül igyekszem minél több kritikát/ajánlót írni az általam látott filmekről, több-kevesebb sikerrel. Ha nincs fent a kedvenc filmed, esetleg kritikát olvasnál róla - ne habozz, írj!                            Larewen

 
Beszélgessünk!

 
Premierek

Hobbit: Smaug pusztasága
   2013. december

Hobbit: There and Back Again
   2014. június

Farkas
   2013. július

Az acélember
   2013. június

 
Szavazz!
(kredit nyeremény nélkül)
Legyenek játékok/versenyek a honlapon?

Igen!
Ne!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Cseréim


   
   
   

12/7 szabad
Vár: -

 
Olvasók
Indulás: 2012-12-17
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                  


SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!